Esettárunkban az általunk lefolytatott mediációs ügyekből mutatunk be néhányat, a személyiségi jogok feltétlen tiszteletben tartásával. Célunk, hogy ízelítőt adjunk e módszer alkalmazhatóságának kereteiről, az eljárás menetéről, légköréről és lehetőségeiről.

Eset 1. Kapcsolattartás

Orsi és Gábor elváltak, válásuk viszonylag feszültségmentes volt. Mint utóbb kiderült, a feszültségek a mélyben húzódtak. A gyerek körüli kapcsolattartási vitába minden egymással kapcsolatos mérgüket, dühüket beleadták. A jogi viták rengetek pénzüket és energiájukat emésztették fel, minden fórumot felhasználtak, számos ügyvédet alkalmaztak, rengeteg eljárást indítottak. A gyámhatóság küldte őket mediációba. A mediációnak köszönhetően ma már értik, mindkettőjük érzelmi sértettsége vezetett a helyzet elmérgesedéséhez. Ma már tisztább fejjel néznek rá a konfliktusukra és képesek partnerként tárgyalni egymással.

Eset 2. Gyermekelhelyezés

Tamás jó apa, de a béke kedvéért soha nem mondta meg feleségének, ha nem értett valamivel egyet a gyerek körüli döntésekben. Amikor hosszú különélés után felesége úgy döntött, hogy beadja a válókeresetet, megsértődött és azt gondolta, nem hagyja magát megalázni. Ügyvédet keresett,és megmondta neki, keményen válaszoljon a felvetett kérdésekre. Azt akarta, ne lehessen a feleségénél a gyerek. Andi válasza erre az volt, hogy hónapokig nem engedte Tamáshoz a gyereket. Így jött rá Tamás, hogy más stratégiát kell alkalmazni, és keresni kezdte a megegyezéshez vezető utat.

Eset 3. Gyermekneveléssel kapcsolatos konfliktusok

Gergő, bár soha nem mondta, de nem nézte jó szemmel, hogy felesége azzal a céllal, hogy óvja a gyermeket, a 10 éves fiúnak csak óvodásoknak szóló filmeket engedett nézni, még felügyelettel sem volt szabad számítógépeznie. Ugyanakkor a felnőttek terhét tette a kisfiú vállára, amikor azt mondta neki, hogy azért kellett apától elköltözniük, mert a gyerek nem hagyta őt dolgozni. Gergő kezdeményezte a mediációt, ahol többek között azt is megértette, hogy a konfliktusokról beszélni kell.

Eset 4. Házastársi tartás

Mariann, a 20 éves házastársi kapcsolat alatt nem dolgozott, viszont hozzásegített férjét két diplomához és egy csillogó karrierhez, valamint felnevelte a három gyermeket. Biztos hátország volt mindvégig. Ferencnek ugyan új barátnője lett, de felesége 20 éves teljesítményét honorálni akarta. A vita abból lett, hogy a felajánlott összeg nem volt elegendő. Mariann a 20 éves mellőzöttségért nagyobb kárpótlást akart. Ferenc viszont meg akarta mutatni, hogy még mindig csak ő szabhat feltételeket. A válóper a másodfokú bíróságra is eljutott. Ferenc belebetegedett a hosszú eljárásba. A mediációs eljárás döbbentette rá Ferencet, hogy egy kapcsolat alapja a partnerség.

Eset 5. Tartásdíj

Zsolt nem nagyon foglalkozott a gyerekükkel. Amint tehette, külföldre ment dolgozni, de az új Uniós szabályok nem kedveztek elképzeléseinek. Ő, a lehető legkevesebb gyermektartásdíjat akarta fizetni, de fizetendő gyerektartás összege nagyon megnőtt. Azzal nem számolt, hogy Klári, a volt élettársa közben jobb körülmények között élt, új párja mellett biztonságban érezte magát, megerősödött, nem hagyta már magát. Egyiküknek sem volt elég ereje, hogy megértse a másik helyzetét, meghallgassa a másik indokait, Klári bírósághoz fordult. Klári és Zsolt a mediáció segítségével pillanatnyilag ott tartanak, hogy képesek egymást meghallgatni.

Eset 6. Pénzügyek, adósságrendezés

Márti mindig is pártolta a fia üzleti törekvéseit. Mellé állt, amikor hitelt kellett felvenni banktól, ismerőstől. Attól sem riadt vissza, hogy megterheltesse a szülői házat. Az ismerőstől felvett kölcsönt azonban nem tudták, és nem is akarták visszafizetni. Úgy gondolták, hogy a hitelező nem érdemli, meg, mert uzsorakamatot szabott ki. Az ismerős beperelte őket. Péter csak akkor értette meg, hogy nehéz a helyzet, amikor a szülői ház sorsa forgott kockán. Szerencsére a kölcsönt adó ismerős is nyitott volt a megbeszélésre és egy mindenki számára elfogadható megoldás született.

Eset 7. Szünidei kapcsolattartás

A 10 éves Zsuzsi szülei két éve elváltak. Ő szívesen ment a nyári szünetben apja Duna melletti nyaralójába, a 7 éves Domiról anyukájuk azonban azt gondolta, hogy nem szeret ott lenni. Nem engedte el. A szülők között nagyon megromlott a kommunikáció. Végül, Zsuzsi is úgy döntött, hogy a béke kedvéért ő sem megy apjához. Ki járt itt jól?

Eset 8. Vagyonmegosztás

Gézát, a férjet, már évekkel a bontóper előtt gondnokság alá helyezték. A bontóper is már három éve húzódott, mert nem sikerült semmiben sem megállapodni. Nehezítette a helyzetet, hogy a férj mellett ott állt a gyámhatóság, és a két ügyvéd is rosszul értelmezve a helyzetet, elszalasztott néhány olyan ajánlatot, amivel orvosolni lehetett volna a lehetetlen állapotokat. A gyámhatóság, az ügyvédek és a felek bevonásával történt megbeszélésen sikerült azokat a nézeteltéréseket tisztázni, amelyek akadályozták a vagyonmegosztást.

Eset 9. Hagyaték, örökség

A testvérek már évek óta nem beszéltek egymással, amikor kiderült, hogy a Szlovákiában örökölt földekhez hozzájuthatnak. Mivel nem beszéltek egymással, perre mentek és ügyvédeket bíztak meg. Gyakran kellett kijárni a Szlovák bíróságra, ami sok pénzbe került, az ügyvédi díjak és szakértői költségek miatt. Az öreg Anna néni lépett, és összehívta a családot, de úgy érezte szükség van egy pártatlan személy bevonására.

Eset 10. Idős hozzátartozók gondozása

Magdi néni megöregedett. Nem maradhatott egyedül régi lakásában, mert nem bírta már ellátni magát. Átköltöztették egyik gyerekéhez. A testvérek, gyerekek és unokák összeültek, összeírták a feladatokat, azt is, mi mindenre van Magdi néninek szüksége, és megbeszélték, ki mit tud vállalni. Már egy éve így zajlik az élet. Persze Magdi néni panaszkodik, hogy sokat van egyedül, hogy fáj a lába, és persze hetente szeretne orvoshoz járni, kéthetenkénti helyett, de tudja, hogy mindenki jól járt, beleértve saját magát is. Ez a család láthatóan tisztán tudott kommunikálni egy nehéz helyzetben.

Eset 11. Oktatás

A két fiú betört saját iskolájába és elloptak néhány kisebb értékű tárgyat. Amikor rájöttek mit követtek el, elmesélték szüleiknek, akik felhívták az iskola igazgatóját. Az igazgató és a szülők úgy döntöttek, hogy fegyelmi tárgyalás helyett mindannyian üljenek le beszélni. A beszélgetés azzal a megállapodással zárult, hogy a fiúk visszaviszik az ellopott dolgokat és fél évig segítenek az iskola gondnokának az épület és a kert rendben tartásában.

Eset 12. Munkahelyi konfliktus

Zita jól menő bankban dolgozik középvezetőként. Új főnökének kinevezése megkeserítette helyzetét, mert úgy érezte, Judit nem a munkáját értékeli, hanem folyamatosan személyeskedik. A konfliktus odáig fajult, hogy lehetetlen vált a nyugodt munka. A bank vezetése úgy döntött, hogy mediátort hív a probléma megoldásához.

Eset 13. Közösségi mediáció

Egy vidéki általános iskola tanulói, a 13 éves Gábor, Örs és Vince elvettek egy mobiltelefont. Az eset a kis közösségben hamar kitudódott, és nagy felháborodást okozott, de gyermekkorukra tekintettel nem indulhatott büntető eljárás a fiúk ellen. A tanárok, azonban fontosnak tartották, hogy a fiúk szembenézzenek tettük következményeivel. Egy olyan megbeszélést szerveztek meg, ahol jelen voltak a tanárok mellett, a fiúk, szüleik és idősebb testvéreik, a sértett kislány és szülei, és az osztály képviseletében egy tanuló. Eljött a megbeszélésre a polgármester és a gyermekjóléti szolgálat érintett családgondozója is. A megbeszélés abban segítette a résztvevőket, hogy a fiúk rádöbbenhettek a kislánynak okozott fájdalomra, a közösségnek okozott károkra. A megbeszélés eredményeként a fiúk és szüleik képesek voltak jóvátenni az okozott sérelmet.

Eset 14. Eltűnt kerékpár

A fiúk az osztályból nagyon haragudtak Henrik bácsira, a tornatanárra. Nem szerették, hogy a tanár gyakran kiabál és megszégyeníti, megbünteti őket. Úgy találták, hogy a büntetések kifejezetten megalázóak számukra. Azon a májusi napon hirtelen jött az ötlet. Henrik bácsi épp Gyurit és Istvánt zavarta ki a tornateremből, és nem engedte őket felöltözni. Óra után Henrik bácsi felment a tanárira, a fiúk tanár nélkül maradtak. Pillantásuk Henrik bácsi vadonatúj kerékpárjára esett, amely lezáratlanul állt a tornaszertárban. Kivitték a biciklit az utcára, és sorsára hagyták. A kerékpár eltűnt… Persze nem volt tettes, de csakhamar azért kiderült, hogy a fiúk keze volt benne a dologban. Henrik bácsi az egész osztályt meg akarta büntetni, sok tanár mellette volt. Henrik bácsi egyébként kiváló szakember volt. Biztos kézzel válogatta ki a sportban tehetséges fiúkat, akikkel fáradságot nem ismerve edzett, terelgette őket. Mások úgy gondolták, hogy valami oka lehet, hogy a gyerekek így viselkedtek. A mediációs konferencia sok dolgot világossá tett. Senki sem jó vagy rossz. Jobb akár széles körben megbeszélni, és végére járni a dolgoknak, mint lezáratlanul hagyni és őrlődni benne. A fiúk rájöttek, hogy ugyanazt csinálták, mint Henrik bácsi. Büntettek, de a megbüntetett nem értette, miért történt a büntetés. Henrik bácsi azt a következtetést vonta le a mediációból, hogy a fiúkkal együtt közös érdekük, hogy minden nézeteltérés tisztázódjon.

Eset 15. Betörés az iskolába

A már gimnazista Ákos és a nyolcadikos Olivér haragudtak Laci bácsira, a fizika tanárra. Megbeszélték, hogy betörik az iskola üvegkapuját, tönkreteszik a fizika előadóban a mikroszkópot és ellopják a tanár digitális fényképezőgépét, amire nagyon büszke volt. Szóltak a hetedikes Csanádnak, de ő nem tartott a fiukkal, az iskola előtt várta őket. Az üvegcsörömpölést meghallotta a szomszédban lakó Fanni néni, kiment az utcára, de nem látott semmit, senkit, csak Csanádot, aki valamiért nagyon zavart volt. Arra nem is mert gondolni, hogy az iskolába törtek be. A fiúk az ellopott fényképezőgépet egy barátjuknak adták el. Az iskolában hamar kitudódott, hogy kik követték el a bűncselekményt. Mindenki nagyon megrendült, felnőttek, gyerekek egyaránt és pontos információkat szerettek volna tudni, de a tájékoztatás elmaradt. A fiúk már az eset után közvetlenül úgy gondolták, hogy nagyon nagy hibát követtek el, mindegyikük elmesélte, hogy már az elkövetés alatt nagyon féltek. A tanári kar úgy döntött, hogy az eset kivizsgálásáig nem látogathatják az iskolát. Csanád osztályfőnöke, Kornélia nem értett egyet a döntéssel, és magánszorgalomból járt a fiúhoz délutánonként korrepetálni. Az esetet követő harmadik hétben sem jutottak előbbre. A tanári kar két részre szakadt, a fiúk mellett, illetve ellenük. Mindegyik oldalnak megvolt a maga szülői tábora. Az igazgatónő úgy döntött, hogy resztoratív konferenciát szervez.

Igazgató: „Mindenképp lépnem kellett, mert mihamarabb egyértelművé kellett tenni, hogy valami nagyon rossz dolog történt az iskolában, olyan dolog, amivel még nem találkoztunk. Azt vettem észre, hogy romlik a hangulat. Ugyanakkor, Ákos, Olivér és Csanád szülei azt jelezték, hogy a gyerekek nagyon labilis idegállapotba kerültek. A szülőknek és a gyerekeknek sem tudtam semmi biztatót mondani.”
Laci bácsi, a fizika tanár: „Nagyon bánt, hogy ez az eset megtörtént. Bár elhiszem, hogy a gyerekek megbánták a történteket, de ennek jelét nem tapasztaltam. Senki nem kért tőlem bocsánatot, még a szülők sem jöttek oda hozzám. Emellett, az ellopott fényképezőgépen több év anyaga volt, amelyen iskolai eseményeket örökítettem meg. Ennek hiánya külön is fáj, mert nem pótolható. Én nem szeretném ezeket a gyerekeket ebben az iskolában látni. Ez bizonyosságot adna a többi gyerekeknek is, hogy ilyen dolog többet nem fordulhat elő.”
Kornélia, Csanád osztályfőnöke: „Ezek a gyerekek nem bűnözők, és nem is szabad belőlük bűnözőt faragni. Ha kizárjuk őket az iskolából, ebből önmagában semmit nem tanulnak. Márpedig fontos, hogy átérezzék, hogy nagy hibát követtek el, de legyen módjuk a hibát saját eszközeikkel kijavítani. Én nem értek egyet, hogy eltanácsoljuk őket az iskolából. Csanáddal minden nap találkozom, nagyon megbánta a történteket, bocsánatot is kérne, de nem mer Laci bácsi elé állni.”
Gyuszi bácsi, a szülői munkaközösség elnöke: „Egyet értek Kornéliával. Emlékezzünk saját gyermekkorunkra. Arra, hogy mi is követtünk el csínyeket. Ha egy gyerek bajt okoz, és utána megvonják tőle a bizalmat, mi felnőttek csinálunk még nagyobb kárt. Biztosak lehetünk abban, hogy a gyerek elkallódik.”
Irén néni, Laci bácsi segítője: „A nyolcadikos Olivért három éve tanítom. Egyre destruktívabb, nem lehet vele dolgozni. A szemembe röhög, zavarja a többieket. Nagyon rossz hatással van a többiekre. Nem engedhetők vissza a gyerekeink közé, mert szétverik a közösséget. Ezt tartanám a lehető legnagyobb felelőtlenségnek.”
Melinda, a HÖK képviselője: „A gyerekeknek az volt a legrosszabb, hogy senki nem mondott semmit. Teljes bizonytalanság volt és fantáziáltak. Elvártuk volna, hogy legalább a felsős osztályok tanulóit nem kezelik óvodásként.”
Ákos: „Nagyon sajnálom, amit tettem. Nemcsak magam miatt, hanem a szüleim és a testvéreim miatt is, akik oda járnak az iskolába. Azóta nem járok sehova, nagyon sokat gondolkodom. A gimnáziumban nem tudnak semmit, de rettegek, hogy kiderül. Azt hiszem, inkább elmegyek abból az iskolából.”
Olivér: „Én is nagyon sajnálom, hogy ez megtörtént, most már nem is értem mi volt velünk. Anyukám nagyon sírt, pedig neki sem könnyű, mert egyedül nevel hármunkat.„
Csanád: „Akkor döbbentem rá, hogy mit csináltunk, amikor szüleim felfogták, hogy mi történt. Anyukám három napig sírt. A húgomnak is kellemetlen volt iskolába menni, mert örökké kérdezgették, hogy mi történt.”

Szülők, mint segítők: „Nagyon szégyelljük magunkat, nem is merünk bejárni az iskolába, pedig azelőtt kifejezetten kellemes része volt a napnak, a többi szülővel találkozni. Sajnáljuk a gyerekeinket is, mert teljesen visszahúzódtak, nem járnak sehová. Sajnáljuk Laci bácsit is, jó lenne megbeszélni ezt vele. Eddig nem mertünk vele beszélgetést kezdeményezni vele.”

Eset 16. Á és B esete

Á. és B. 17 évesek, egy fővárosi gimnázium 3. osztályos tanulói. Egyik hétvégén kimentek a haverjaikkal az IKEA előtti térre dumálni, cigizni. Sokan összegyűltek és az áruház előtt található kiállított bútorokra ültek. Egy idő után elkezdték az öngyújtójukkal gyújtogatni a bútorokon található árcédulákat. Az egyik árcédula pillanatok alatt meggyulladt és lángra kaptak a fa kerti bútorok. A fiuk megijedtek és elkezdtek menekülni a helyszínről. Az áruház biztonsági emberei kapták el őket. Értesítették a rendőröket, akik azonnal a közeli rendőrségre vitték a fiukat. Rongálás alapos gyanúja miatt indult ellenük eljárás. Az ügyész az esetet közvetítői eljárása utalta. A közvetítői eljáráson, a fiúk elmondták, hogy megbánták tettüket és készek jóvátenni az okozott kárt. A felek abban állapodtak meg, hogy a fiúk ledolgozzák a nyári szünetben az áruházban, az általuk okozott kárt.

Eset 17. Buszmegálló

A két 17 éves fiú középiskolába jár. Egyikük jó nevű gimnáziumba, a másik egy komolyként számon tartott szakközépiskolába. A szombati buli – amin sok ismerősük is részt vett – nagyon jól sikerült. Ittak is valamennyit, de főként nagyon fel voltak dobva. Hajnali fél egykor indultak hazafelé gyalog, hangoskodva, bolondozva.

A buszmegállóban ücsörögtek egy kicsit, amikor Zsolt felpattant és belerúgott a buszmegálló melletti jókora üvegfelületen elhelyezett hirdetésbe. Az üvegtábla ripityára ment. Ferinek megtetszett az ötlet, és nagy ott rúgott a másikba. A zajra felriadhattak a környék lakói, és bejelentést tettek, mert a rendőrség pillanatok alatt megérkezett. A fiúk jó hangulata ekkorra már elmúlt. Rájöttek, hogy nagy baj van.
A rendőrség közbelépésével azonban rákerültek arra a jól bejáratott pályára, amit addig nem ismertek: kihallgatás, jegyzőkönyv, idézés, iskola értesítése, szülők dühe, ijedtség, szégyen. Ezerszer megbánták, amit csináltak, de nem volt megállás egészen addig, amíg az ügyész nem érzékelte, hogy nem elvetemült bűnözőkről van szó, hanem nagyhangú, feltűnősködő gyerekekről, akik úgy gondolják övék a világ, ezért közvetítői eljárást rendelt el.
A mediációra a két gyereket az egyik édesanya kísérte el. Addigra már pontosan tudták, hogy itt az ő felelősségükről van szó, és ha ezt nem érzik, nem ismerik el, mehetnek a bíróságra. A mediációs során megállapodtak abban, hogy a szülők segítségével a fiatalok megtérítik a hirdetési vállalkozó kárát és segítenek a cégnek a festékkel összemázolt hirdetéseinek lemosásában. A mediáció után az egyik ügyvéd - igazán nem szokványos módon – belátogatott az iskolákba is, ezt követően a gyerekeknek módjuk volt ott is beszélni arról, hogy mit követtek el, mit éreztek akkor, és mit éreztek utólag, mit szóltak a szülők, barátok.